Ingatlan vásárlás, értékbecslés
Eladás, vásárlás, albérlet ingatlan

Ingatlan vásárlás, értékbecslés

Ingatlan vásárlás, értékbecslés
Ingatlan Ebben az írásban bevezetjük az olvasót az ingatlanok értékbecslésének folyamataiba, feltárjuk, hogy milyen tényezők befolyásolják ingatlanunk értékét, valamint tisztázzuk azokat az alapfogalmakat amelyek segítségünkre lehetnek a témakör teljes megértésében.
Mit nevezünk ingatlan-értékbecslésnek?
Már az alap fogalom meghatározásánál nehézségekbe ütközhetünk. Persze, ha röviden szeretnénk ismertetni, egyszerűen azt mondhatjuk, hogy ez nem más mint ingatlanunk értékének meghatározása. Azonban, a nehézség nem is ebben jelentkezik, hanem azoknak a tényezőknek a feltárásban amelyek az értékére hatással voltak, vannak és lesznek. Maga az értékbecslés nem egzakt tudomány, mivel bár szükségünk van bizonyos tisztán szakmai ismeretekre, matematikai formulákra, a teljes kép kialakításához meg kell jósolnunk úgymond a jövő alakulását. Hiszen sok esetben találkozhatunk azzal, hogy az ingatlanunk értékét a legnagyobb mértékben a jövőben bekövetkező változások alakítják. Amiben azonban biztosak lehetünk, az az, hogy egy ingatlan piaci értékét csak akkor lehet biztosan tudni, ha már az elkelt.

Az értékbecslés tulajdonképpen egy teljeskörűségre törekedő állapot felmérés. Rögzíti és dokumentálja azokat az információkat amelyek segítenek meghatározni ingatlanunk értékét. Ilyenek lehetnek az ingatlan elhelyezkedése, műszaki állapota, illetve az ingatlan telkének építés-hatósági besorolása. Ha az ingatlanunkon “tovább” tekintünk, felmérhetjük a közelebbi és távolabbi környezeti tényezőket. Közelebbinek számítanak a település közlekedési viszonyai, a település megközelíthetősége (regionális-országos-nemzetközi szinten) és elhelyezkedése. Távolabbinak szamítanak például, a térségben várható fejlesztési beruházások, elképzelések. Mindezek figyelembe vételével az értékbecslőnk meghatározza ingatlanunk forgalmi értékét: ehhez szükségeltetik a fent felsoroltakon kívül a térségben lezajlott adásvételek adatainak megvizsgálása is, hogy egy komplett képet kapjunk az ingatlanunk értékéről.

Az ingatlan értékbecslő fogalma:

Az ingatlan értékbecslő elfogadott szakmai meghatározása a következő: Az eszközértékbecslő (szakértő): egy olyan jó hírnevű személy, aki egy elismert oktatási intézményben megfelelő képesítést szerzett, vagy ezzel egyenértékű egyetemi végzettséggel rendelkezik; és megfelelő gyakorlata és szakértelme van az állóeszközök (földrajzi) helyét és kategóriáját figyelembe vevő értékbecslésben. Ez a definíció a TEGOFOVA-tól származik, amely nem más mint az Állóeszközértékelők Európai Csoportja. Ez a szervezet 1977-ben jött létre azzal a céllal, hogy egységes módszertan alapján, szakmailag elismert értékbecslők mérjék fel az állóeszközök értékét. Különes ajánlott ilyen jogosítvánnyal rendelkező szakember felkeresése és alkalmazása, hiszen így biztosak lehetünk az általa elvégzett felmérés és értékbecslés megbízhatóságában. Ingatlan értékére hatást kifejtő tényezők Értékcsökkenés Értékbecslési módszerek Értékbecslési bizonyítvány